A végzet asszonya valamivel éjfél után lépett be az életembe, és leült a szomszéd asztalhoz. Hosszú, vékony cigarettát vett elő, és gyufával gyújtott rá. Sosem láttam még ilyen szép nőt, ezen a rossz hírű helyen. Fátyolos, sötét barna szeme volt, olyan tekintettel, mint egy szakadék. Elképzeltem, ahogy leránt a mélységbe, és csak zuhanok. Soha többet nem tudom, merre van a lent, és a fent. Az ajka vörös volt, mint a pesti hajnalok. Ilyen árnyalat mellett fekete-fehér díszletnek tűnt csak az ivó. Sötét bubi frizurája tökéletes összhangban volt világos bőrével, és vékony alakjával. Légies mozdulatai – ahogy magához intette a pincért – szinte együtt kavarogtak a cigaretta füstjével.
Elképzeltem az életét. A kis budai bérházat, valahol a Tusnádi utcában, fent a hegyen. Hideg, kissé nyirkos szobáját a kovácsoltvas keretes ággyal, és a hatalmas öltöző tükörrel, amit az ódon, viktoriánus szekrény oldalára erősített fel egy régi szeretője. Előtte kézmosó edény, kancsó és szappan. A könyvespolcon megsárgult lányregények, párizsi divat magazinok, poros képeslapok. A Széchenyi Könyvtárban dolgozik, vagy talán az egyik budai hivatalban. Mit kereshet ebben a késdobálóban?
Koszos kis lokál volt a törzshelyem. Falait dohányfüsttől foltos, meghatározhatatlan színű tapéta borította. Az asztalok kopottak, a székek recsegősek. Valamikor feketére lakkozták őket, de az idő csontszínű foltokat radírozott, az egyébként sem vidám színekbe. A bár sarkában régi versenyzongora, tetején rumos üveg pihent. A mellette húzódó pult maszatos, pléh lapján azok a poharak sorakoztak, amelyekkel Csíkos Beni végzett. Vele szemben az italpolcon olcsó égetett szeszek. Áldozatok lesznek az éjszaka hátralévő részében, ahogyan ismerem őt. Edit, a pultoslány lépett a polc, és a férfi közé.
– Nem kellene már többet innod! – próbálta lebeszélni. Beni csak morgott valamit, folytatta tovább az ivást. A lány megcsóválta fejét, és eltűnt egy hátsó helyiségben mögötti helyiségben.
Amint odakint felgyulladtak a gázlámpák, előkerült Macska, a bárzongorista is. Töltött magának a hangszer tetején álló üvegből, majd elmerült a fekete-fehér csontbillentyűk rengetegében. A jazz dallama úgy járta át a terem minden apró zegét-zugát, ahogy az erős rum szétolvadt az ereimben. Melegít, nyugtat, elálmosít.
Felkeltem, és odaléptem az asztalához. Megkérdeztem, leülhetek-e? Nem mondott semmit, csak oldalra billentette fejét, és a plafon felé fújta a keserű cigaretta füstöt. Megremegett, ahogy a falevelek mozdulnak az őszi fákon, és végül rám mosolygott. Ezt igennek vettem, és helyet foglaltam.
Egész este beszélgettünk, sorban rendeltem az italokat. Rajta nem látszottak a könnyű koktélok. Én egyre bátrabb, és szétszórtabb lettem a méregerős vodkától.
Mostmár tudom, hogy ez hiba volt. A könnyed modorban átbeszélgetett este, a taxiban váltott szenvedélyes csókok, és a kis budai lakás meghitt melege szertefoszlott. Nem tudom melyik pohár italba keverhette a bódító port, és hogyan tudott észrevétlenül lecipelni a pincébe.
A végtagjaimon kampók vannak most átszúrva, kevésbé fontos belső szerveim pedig egy lavórban hevernek a lábam előtt. A nő nem mond semmit, felém fordul, és engedi, hogy belezuhanjak tekintetének rettentő mélységébe. Soha többet nem tudom, merre van a fent, és a lent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése