Most, hogy megjöttem, utam végén itthon vagyok, és nézem a hegyeket
A partjára ülök, s a jéghideg Küküllőben hűtöm az üveget
A fenyők illatát érzem, s ha jól figyelek, hallom a szavukat
"Isten hozott, testvér!" - súgják, és lassan meghajtják magukat
Most, hogy örülnöm kéne, látod, mégis-mégis csak hallgatok
Az eső csöpög szép csendben, s én a régmúltra gondolok
Nyolcvanhárom éve, az eső a könny az arcomon
Piros vérünk fehér havon, zöld fű növi majd, jaj tavaszon.
Ismerős arcok, Erdély
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése